A vitaminok felfedezése, kísérletek - 3. rész

0

Az 1910-es években jutott el a tudomány odáig, hogy az évszázados tapasztalatokat összegezze. A tápláléknak az energiát szolgáltató tápanyagokon, az ásványi sókon és a vízen kívül egyéb járulékos anyagokat is kell tartalmaznia. Ezeket az anyagokat Kazimierz Funk lengyel biokémikus nevezte el vitaminoknak 1912-ben.

Kísérleti úton megállapították, hogy a patkányok zavartalan fejlődéséhez legalább két ilyen anyagra van szükség. Az egyik zsírban vagy zsíroldószerekben, a másik pedig vízben oldódik. Ekkor nevezték el az elsőt A-, a másodikat B-vitaminnak.

A vízben oldódó vitaminról kiderült, hogy a skorbutra hatástalan – tehát kell lennie egy harmadik vízben oldódó anyagnak is. Ezt nevezték el C-vitaminnak.
Majd az A-vitaminról állapították meg, hogy két vitamin keveréke.

A csukamájolaj több órán át 100 C°-on tartva elveszti szaruhártyafekély (xeroftalmia) gyógyító hatását, de az angolkórra még így is hatásos, ezért ezt D-vitaminnak nevezték el.

Később a harmadik zsírban oldódó anyagot E-vitaminnak nevezték, majd a K-vitamin következett. Ezzel majdnem egy időben felfedezték, hogy a B-vitamin sem egységes, így jutottak a B1-vitamin, majd később a hevítési kísérletek után a B2-, B6-, és B12-vitaminok felfedezéséhez.

Találtak még más alkotórészeket is, amelyek kémiai szerkezetét már ismerték, ezeket kémiai nevekkel látták el (pl.: biotin, nikotinsav, pantoténsav), de emellett B-komplexen belüli számmal is (sőt, egyeseket több jelöléssel is, pl. biotin: B7-vitamin, H-vitamin). Később természetesen a többi vitamin szerkezetét is meghatározták.

Forrás: Wikibooks

A vitaminok két fő csoportja - 2 rész.

0

A vitaminokat oldhatóságuk alapján két nagy csoportra oszthatjuk:

  1. Zsírban oldódó vitaminok,
  2. Vízben oldódó vitaminok.

A két csoport tagjai között aligha van vegyi rokonság, de a vízben oldódó B- és C-vitaminok között sem találunk ilyet. A szervezet számára azonban mindkettő szükséges, a szervezet védekező mechanizmusát erősítik. A vitaminok élettani hatására leginkább hiányuk (az avitaminózis) esetén fellépő betegségekből következtethetünk.

Forrás: Wikibooks

A vitaminok - 1.rész

0

A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú anyagok, biológiailag aktív szerves vegyületek.

Az emberi szervezetbe a vitaminokat a táplálékkal kell bevinni.

A szervezetben egyes vitaminok kémiailag hasonló szerkezetű anyagból, az elővitaminokból (provitaminok) képződnek. A vitaminban hiányos táplálkozás esetén kóros tünetek jelentkezhetnek.

Enyhébb esetben a vitaminszegénység (hipovitaminózis), súlyosabb esetben vitaminhiány (avitaminózis) léphet fel.

A vitaminok túlzott bevitele is káros lehet, ilyenkor hipervitaminózis jelentkezhet, pl. vitamintabletták mértéktelen szedése esetén, ami szintén súlyos betegségtünetekkel járhat. Az élelmiszerekkel (gyümölcsökkel, gyümölcslevekkel, zöldségfélékkel, stb.) bevitt C-vitaminra ez nem vonatkozik, mert a felesleg kiürül a szervezetből.

A C-vitamin tabletták szükségleten túli fogyasztása viszont káros is lehet. A vegyes táplálkozás általában fedezi a vitaminszükségletet, de az étrend összeállításánál nem csak arra kell törekedni, hogy a táplálék nyersanyaga vitaminban gazdag legyen, hanem figyelemmel kell lenni arra is, hogy az ételek elkészítése során - főleg a hevítés hatására - a vitaminok 10-50 százaléka is elbomolhat, elveszhet.

Az egészséges szervezet működéséhez azonban nemcsak vitaminokra, hanem ásványi anyagokra, kofaktorokra és nyomelemekre is szükség van.

Forrás: Wikibooks

Sportolás idős korban

0

Agysejtek karbantartása.

Van egy idős házaspár ismerősöm(70 év) akik váltig állítják a napi rendszeres olvasás a séta és az úszás úgy karban tartja az ember testét mint a vitaminok. Annyi gyümölcsöt nyers zöldséget amit meg kéne enniük egy nap azt már a fogaik sem nagyon bírják ezért kiegészítik az étrendjüket. De csak annyival amennyit a nyugdíjas pénztárca enged.
Az úszás nem terheli az izületeiket, az olvasás a pénztárcát. Könyvtárba járnak.
Egy tanulmány szerint akik fenntartották a mozgásra szánt idő mennyiségét idős korban is, amit már fiatalon megszoktak, azok idősen is jobb emlékező tehetséggel, tanulási képességekkel rendelkeztek. Nem futottak több kilómétert félre ne értsen senki. A rá szánt idő volt a fontos. Ami a mai korból nagyon hiányzik. Pedig lehetne mit tanulni elődeinktől is és beépíteni a kor új vívmányaiba az ő tudásukat.

Testtömeg index

0

Aki nagyon vigyáz az alakjára és egészségére annak biztos jól jön hogy meg tudja nézni a testmagasságához milyen testtömeg a legideálisabb. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani az alábbi táblázattal. Természetesena férfiak és a nők más értékek szerint vannak.

Testtömegindex táblázat: Férfiak.


Testtömegindex táblázat: Hölgyek.